feb
26

Na drágáim, képzeljétek el, túl vagyunk a telefon-válságon végre-valahára :) A jelenség ugyebár Macnál lépett fel, miután behalt a legutóbbi telefonja. Először úgy tűnt, megszerelhető. Aztán a szervíz mégsem tudta megoldani a problémát. A gond december közepén lépett föl, hát természetesen szigorúan azután, hogy december 6-án lejárt a 2 éves garancia. Mindig azon gondolkodtam, hogy ezeket előre időzítik-e???? Bár, ami azt illeti, a telefon becsületére legyen mondva, Macika-körülmények és egy wc-ben történő fürdőzés mellett 2 évet kibírni is szép teljesítmény! (Köszönjük Nokia!) Aztán úgy tűnt, hogy Mac meg tudja szerelni a telefont, hiába, ő mindenhez ért, de végül csak kellett volna valami alkatrészt rendelni, és már úgy voltunk vele, hogy többe kerül a leves, mint a hús, vegyünk neki új telefont.

Itt jött a bökkenő. A jelenlegi kínálatból nem igazán tetszett neki egy telefon sem, illetve ami tetszett, azt per pillanat nem engedhetjük meg magunknak (N8-as: Macikának jó ízlése van, meg drága... :) ).

Szóval, így aztán elővette a behalt telefon előtti telefonját, bár az szegényke pont azért lett lecserélve, mert dögrováson volt, haldokló aksival, lekopott billentyűkkel, hiányos és némileg törött burkolattal. A fent leírtak persze erre a telefonra is vonatkoznak, hiszen Macika telefonjának lenni igen strapás, és ez a példány is kitett magáért annak idején, Mac fájó szívvel cserélte csak le, dehát muszáj volt nyugdíjazni.

Viszont mindennek az lett a következménye, hogy egy állandóan lemerülő telefonnal mászkált, és annál nincs idegesítőbb, ha beszélsz valakivel, egyszercsak megszakad, aztán utána vissza se tudod hívni... Na nem mintha "úgy-szeretlek-de-én-jobban-én-meg-sokkal-sokkal-jobban" stílusban nyomatnánk, szóval max. napi 5 perc telekommunikációval megoldjuk az életünket, na de ha már az a max. 5 perc is problémás, az idegtépő. Végül aztán az tette be a kiskaput, amikor Macika - szokás szerint vezetés közben - elkezdte machinálni a telefonját, ugyanis tölteni akarta, de mivel a csatlakozó már foghíjas, ezért csak úgy érintkezett, ha egyik kezével a telefont, a másikkal meg a csatlakozót fogta, és hát nem ő ült az anyósülésen... :) Mivel én úúúúútááááálom, ha vezetés közben ilyeneket csinál, a szokásos módszerhez folyamodtam, és életveszélyesen megfenyegettem, hogy szerezzen be egy új telefont :)

(Csak úgy zárójelben: Macika az ilyen és hasonló jelenetek miatt a "Nagy Mac(h)inátor" névre is hallgat nálam.)

Mivel ez egy újabb nemszeretem feladat volt részére (merthogy az N8-as nem fér bele a büdzsébe), ezért végül én néztem neki telefont, és tegnap beszereztünk egy E52-es Nokiát, ami szerintem maximálisan illik a Macikához, és van benne navigáció, amit régóta szeretett volna, és van hozzá autós tartó alapból, és külön lehet választani az üzleti és a baráti kapcsolatokat, és váltogatni lehet a két üzemmód között, meg van szép nagy képernyője, lehet vele webelni, meg amúgy is csuda okos (ami Macikának kell, mert ő használja is ezeket a funkciókat, velem ellentétben, aki csak telefonálok a telefonon).

És akkor átnéztem a használati útmutatót, és lehet, hogy ez csak számomra új dolog, és nektek nem, de képzeljétek, a telefon olyat tud, hogy ha mondjuk tárgyalsz, és megcsörren, de nem akarod felvenni, akkor hasra fordítod a telefont, és az elnémul. Hát ez király :))) Ez nagyon tetszik, rögtön el is neveztem ezt kuss-funkciónak, és a Nokia helyében ezt kiemelt tulajdonságként kezelném :))) ahelyett, hogy a használati útmutatóban valahol eldugva írnám le.

Na és van benne egy király tetris is, ahol nemcsak teljes sorokat kell építeni, hanem a színeket is kell figyelni (3 féle színű tégla van), és ha egy színből egymás mellé kerül egy bizonyos mennyiség, csak akkor semmisülnek meg, hogy helyet adjanak a további égből hulló cuccnak :)

Macika majd használja az összes többi lehetőséget, én meg majd tetriszelek vele :)

Így hát egy újabb problémát oldottunk meg, remélhetőleg minimum 2 évre :)

Puszik,
Évi

 

feb
21

7végi összegzés

| Szerző: Diósdrock | 8:05 pm

Kedves Mindenki, akiket volt szerencsénk vendégül látni 7végén!

Ilyenkor Törpéé szokott lenni az első szó - a hagyományoknak megfelelően tehát most Törpe-szemszögből kellene olvasnotok egy hétvégi összefoglalót. Hogy miért nem írta meg, azt nem tudom. Lehet, hogy hazafelé kihúzta Gyíkéknál a gyufát, és még mindig gyalogol valahol Vác felé a rossz lábával, mert kitették félúton???

Szóval, mindenkinek nagyon köszönöm a részvételt, aki megtisztelt bennünket jelenlétével. Remélem, hogy Tomikánk sokat csuklott szombaton (dolgoztunk érte), és hogy azért a héten még vele is össze fogunk futni. Külön köszönet Uwének a tuti sörért, Évinek meg a tuti vacsiért :) Törpének a köszöntésért, és extrán köszönöm a kedvességet, amit önmagát meghazudtolva :))) gyakorolt felém :) Krisztáéknak az idecsempészett fiatalságot - milyen régen volt már, mikor mi, "öreg házasok" (és ti is Gyíkék! :))) ) 5 másodpercenként smároltunk (mert ezek azt csinálták :), és még fényképes bizonyíték is van róla, SOK!) Timusomnak és az ő Tomijának a megagigajumbó bögréért vagyunk hálásak és felettébb örültünk a látogatásuknak. Remélem, hogy a későbbiekben lesz alkalmatok majd jobban megismerni őket is :) Az est meglepetésvendégeink - Vladimírnek és Marcsikájának - remélem mindenki örült, mert én nagyon, Vladimír pedig vasárnapi bevallása szerint meglepődött a feléje áradó szereteten (én nem :) ), és nagyon jólesett neki. Végül, de nem utolsósorban, rendkívül hálásak vagyunk Gyíknak és Marikának a fotókért, valamint, hogy nemcsak elhozták, hanem el is vitték Törpét :))) Macókámnak (senkinek nincs annyi neve, mint neki) meg a rendrakást, takarítást és a mosogatást köszönöm, mert képzeljétek, mindezt megcsinálta!!! (És közben engem hagyott aludni :) )

Legközelebb meg már kinn fogunk sütögetni a kertben... :)))

Puszik, Évi

 

feb
16

Válasz özön.

| Szerző: Diósdrock | 6:51 pm

Hát mi a helyzet?Semmi? még egy-kettőt alszunk, és senki nem tud semmit, vagy csak én vagyok tudatlan?(erre senki ne válaszoljon mert kap)

Szerintem már a lényeget tisztáztuk:
- Helyszín: Diósd, a MÁSODIK hídnál :)))
- Időpont: délelőtt kb. 11 órától fogadóképesek vagyunk. Jelezzétek, mikor érkeznétek.
- Egyébként meg kedves Törpe, neked nem mindegy? Mert téged úgyis hoznak-visznek apádék! :) Szóval neked kb. semmivel nem kell törődnöd :)))
- És egy kocka Arany Ászokot már beszereztünk tegnap - másról még nem gondoskodtunk, de ez a lényeg.
- A Gyíkék beépített hálózsákjai meg mosásban vannak, mert szilveszter óta beporozódtak. Így friss és illatos ágynemű fogja várni őket, amennyiben Marika nem részesíti előnyben ismét a piros fotelt :)

Meg jöttek a dajcsok?

Igen, Évi hívott is délután (de nem vettem fel), én meg hívtam most este (de nem vette fel), így jól nem beszéltünk.

Mi van krisztájékal?

Jönnek. "Igendrágám" :) Laci ugyan dolgozik szombaton, de utána Diósd felé veszik az irányt, és 5-6 óra körül befutnak. Hoznak bort, mert Kriszta borozik, és felkészítettem, hogy készleten inkább sör lészen. Azt nem árultam el neki, hogy nálunk az udvarban nincs bambusz...

Tomika?

Tomikát nem bírom elérni, már 3x hívtam, de beszélni nem tudtam vele. De ugye ő közölte, hogy nem ér ránk :(

Mikor menjünk?menjünk?

Gyertek :))) Ha meggondoljuk magunkat, akkor legfeljebb nem engedünk be senkit a bázisra :)

Mit lesz a menü?

Matild tegnap a paprikás krumplit javasolta (bográcsos megoldás + kovászos kenyér /amiből úgy betermeltetek szilveszterkor is, meg az előző Diósdrockon is...) De ez még változhat, csak javaslatot kérünk!!! Gyorsan!
(Felmerült a bab is, de Uwe állítólag nem áll jót magáért, ha babot eszik, így humanitárius okokból ezt a verziót elvetettük.)

Korpi:

Toska mindenkit beelőzött az új Korpival, úgyhogy emiatt senkinek ne fájjon a feje :)

Remélem, hogy most már mindenki elegendő információval bír a szombatot illetően. Ha nem akkor várom a következő kérdés özönt.

Puszik, Évi


 

feb
15

kérdés özön.

| Szerző: "TÖRPE" | 8:51 pm

Szevasztok évitöl félő,matild által jól tartott.Reménykedő,sötétségben tévelygő.Törpe lámpását követő.Elveszett de még előkerülhető lelkek.

Hát mi a helyzet?Semmi? még egy-kettőt alszunk, és senki nem tud semmit, vagy csak én vagyok tudatlan?(erre senki ne válaszoljon mert kap)

Meg jöttek a dajcsok?

Mi van krisztájékal?

Tomika?

Mikor menjünk?menjünk?

Mit lesz a menü?

Mit kérdezgetek annyit?tökre ráérek beteg ácsiban vagyok.

Ja egy kérés a szilveszteri korsóm kéretik,előkészíteni.mert abból egy csepp sem ömlött ki még szundi közben sem.

Na valaki szedje össze magát,

és jó lenne az uj korpiklaanit meghallgatni(gyik)

 

feb
11

a lentiek elolvasását ,és betartását kéretik szigorúan venni.

http://www.life.hu/tested-lelked/20110209-tevhitek-a-masnapossagrol.html

jó szórakozást.

süti beállítások módosítása