Szevasztok népek!
A köz nyomására valamint saját indíttatásra, íme pár sor arról, hogyan is halad egy nagy előrelépés.
Kezdem onnan, ahonnan minden jó sztori ered: az alapfelállás. A költözés gondolata közel 6-7 éve érlelődik bennünk hol kisebb, hol nagyobb intenzitással. Attila nem keveset tudna mesélni arról, hogy éjszakába és söröskorsóba nyúlóan adta egyik tanácsot a másik után, hogy hogy tudnánk előremozdulni. Persze máshol is elővezettem az olykor hülye, olykor egész jó ötleteket, de amellett hogy egy-egy ilyen brainstorming (manapság már így hívják) alatt alaposan bekarmoltunk, nem volt más eredmény. Egyszóval addig-addig variáltunk, amíg végül el lett vetve az ötlet.
Namost. Az utóbbi időben a közös-lónak-túrós-a-háta létesítményben (ami igazából, ha a hasonlatnál maradunk, haldokló, csontsovány, göthös gebe) amelyben élünk, folyamatosan romlanak életkörülményeink, amelynek részletezésébe nem mennék bele több okból sem, lényeg az, hogy bár tudjuk, hogy mennyi nem százas egyén rója kis hazánk útjait még mindig megdöbbentő, hogy családtagok, rokonok, közeli hozzátartozók miért érzik jól attól magukat, hogy másiknak (egymásnak) ott nyessenek alá, ahol tudnak. Egyszóval mindegy...
Történt pár hete, hogy békés sörözgetés (igen, kocsmában, hol másholis indulhatna egy történet?!) közben egyik cimbora panaszkodott, hogy tele a hócipő azzal, hogy nő a fű a kertjében mint állat és se ideje se energiája se kedve nincs karbantartani. Jobbnál jobb tippek születtek (a "betonozd le az egészet" illetve "vegyél egy tehenet" voltak a legéletképesebbek) majd mi másnap feltettük magunknak és egymásnak a 10 forintos kérdést: mi a francért nekünk kert??? Miután a "semmiért" több szinonímáját elsoroltuk, kortyoltunk egyet italainkból (a helyszín ezúttal étterem, nem krimó, bár enyhítő körülmény, hogy Mária sört ivott) feldobtam, hogy "Te, nézzünk már meg egy ilyen lakást, hogy nézhet ki".
Másnap telefon, ingatlanos találomra, oszt' "mutass egy lakást" - kb. ennyi hangzott el, másnapra szereztünk is időpontot. Elmentünk megnéztünk vagy ötöt, és ahogy lenni szokott, az első nagyon megtetszett. Az külön meglepő, hogy általában szerénységem a lelkesedés nonpluszultrája, ezúttal azonban az asszonyság leelőzött... Szóval tetszett, no. Este ismét krimó, ismét sörök, ahol első körben a hozzá értő kollégák is jónak találják. Hogy ne nyúljon hosszúra a sztori a vége természetesen a vásárlás lett. A lényeg végülis az, hogy szerdán kitaláltuk, csütörtökön megláttuk, vasárnap megvettük. Ennyi.
A sztoriból ezeddig az a tanulság, hogy ha sokat tököl az ember, akkor tuti száz, hogy nem lép előre. Persze emlékszem én még arra, amikor Szarvason a Kőrös partján úgy hajnali fél négy fele a cirka 19. sörünknél Attila kb. ugyanezt mondta (persze lassabban, dadogósabban, és elégedett böffentések közepedte), dehát az ember a saját hülyeségéből tanul - mégha lassan is.
Ezeddig minden klappolt, azon is túltettük magunkat, hogy kb. 4 nap alatt többet léptünk előre mint 6 év alatt, de ezen a fentiek értelmében sok értelme nincs agyalni. Valami tetszik (jó elosztás, környék, szép az üveg formája), akarja az ember (szeretne végre elköltözni, szomjas) és tudja teljesíteni a feltételeket (hitelképes, van önerő, lötyög a zsebében párszáz forint) akkor bele kell vágni, különben esélye sincs (elviszik a lakást, elfogy a pénz, kifogy a sör!)... Értitek, hogy kicsit általános akartam lenni? :)
Amúgyan ha már elszenvedtetek idáig, íme pár kép, hogy hogyan is áll a kéró.
Annyit mesélnék még, hogy 60nm. (1+2 fél lik) 5,2 nm.-es terasz és két kültéri, de zárt kocsibeálló a főbb paraméterei. Elég jó áron benne foglaltatik az építményben az összes burkolat, csap, szaniter is, jár hozzá egy Junkers kombicirkó (Attilla szavaival élve: höhö... az jó!).
Következő cikk majd az ügyintézésről lesz, addig tessék ízekre szedni a posztot!