A mindennapjaink nem bővelkednek eseményekben (és ezt általában a "hál' Istennek" kifejezéssel bővítem), ezért most nem tudok nektek semmi izgi sztorival előállni a Szív utcából. Azon kívül, hogy már az összes budapesti OMV kúton keresett Matild mézeskalácsemberkés (Shrek) poharat, de sehol nem talált, más abszurdum nincs az életünkben per pillanat, bár ez önmagában véve is furcsaság. (Azé szóljatok, ha találtok valahol mézeskalácsemberkés poharat. Kéne macskás is, de az nem annyira.) Így aztán most megint kultposzt következik, a hétvégi táskaszerzeményemmel kapcsolatban: Keith Haring a mai téma, íme.

Keith Haringet jó rég felfedeztem már magamnak, és néhány embert sikerült is megfertőznöm vele. Született az USA-ban, és sajna 31 évesen meg is halt az USA-ban (bubu volt, és AIDS-ben halt meg, nem mintha ez bármit is számítana, de jobb lett volna, ha egy kicsit vigyáz magára szex közben). Keith Haring nagyon tehetséges volt, nagyon jól rajzolt, bár ez a korszakalkotó művein nem nagyon látszik (mármint a rajztudás, a tehetség és a kreativitás szerintem kiviláglik, bár gyanúm, hogy az emberek nagy része nem tekinti műalkotásnak a rajzait, legalábbis itthon nem, bár itt meg annyira nem is ismerik).

Szóval, én bírom Keith Haring-et. Azt szeretem benne, hogy nagyon egyszerű vonalakkal, élénk tiszta színekkel nagyon sok mindent el tud mesélni. Alkotó éveit New Yorkban töltötte, itt dolgozta ki egyéni stílusát, mégpedig úgy, hogy a metróaluljárók falára rajzolt, nagyon gyorsan, olyan dolgokat, amiknek mondanivalójuk is volt. Állítólag egy nap akár 30-40 ilyen metrórajzot is elkészített. Ez úgy történt, hogy lement a metróba, és megrohanta az éppen nem használt, fekete papírral lefedett hirdetőtáblákat, és fehér krétával egyszerű vonalas rajzokat készített pikk-pakk. Állítólag az emberek hamar felfigyeltek a műveire, megszerették a rajzait, és rajzolás közben is gyakran megszólították. Így - a metrórajzok miatt - hamar népszerű és ismert lett. Bár ő valószínűleg nem emiatt készítette ezeket a rajzokat, mert én úgy tudom, hogy azt vallotta, hogy a művészetnek közérthetőnek és mindenki számára megfizethetőnek valamint elérhetőnek kell(ene) lennie, szóval nem hiszem, hogy meg akarta volna előzni Van Goghot az eladási listákon. (Ha a nyolcvanas években New Yorkban éltem volna, és találkoztam volna a rajzaival, hirdetőtáblástúl vittem volna haza őket, az tuti, és most meg dollármilliomos lennék. De pechemre nem New Yorkban éltem a nyolcvanas években, és lehet, hogy 5 évesen még nem tudtam volna leszerelni a hirdetőtáblát, de persze lehet, hogy 10 évesen már megoldottam volna.)

Aztán, miután népszerűvé váltak a művei, úgy gondolta, hogy jó lenne potom pénzért terjeszteni is őket, így a Sohoban megnyitotta a saját boltját, a Pop Shopot. Itt pólókat, pulcsikat, kulcstartókat, hűtőmágneseket és stb-ket árult. Vladimír, amikor New Yorkban volt, meg is látogatta a Pop Shopot, és hozott nekem ezt-azt. Azt ne kérdezzétek, hogy milyen befolyás alatt látogatta meg a Pop Shopot (lenyomtam a torkán Keith Haringet, az tény, de a Pop Shopba már magától ment). Remélem, hogy egyszer majd én is eljutok oda, bár előbb a Feröer-szigeteken van dolgom.

Mellékletként látjátok a képeket, és ha rákerestek Keith Haringre a neten /ha sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket/, akkor milliónyit fogtok még látni a belőlük, mert Keith Haringnek kultusza van a nagyvilágban. És persze sokan másolják is, meg utánozzák, tekintettel a rajzok egyszerűségére. Keith Haring pont azért volt akkora elme, mert olyan dolgot alkotott, amit bárki más is meg tudott volna tenni, és mégsem tette meg előtte senki más. Én ezt zseniálisnak tartom, nyilván nem ért velem egyet mindenki.

Szóval, ha hasonló ugrabugráló figurákat, kutyákat, ufókat, angyalokat, delfineket, bébiket láttok, az mind Keith Haring. Most már tudjátok :)

Pussz, É.