Szevasztok!
Ismét itthon, és ennek apropójából gondoltam pár (?) sorban megosztanánk veletek élményeinket, melyekben részünk volt az elmúlt pár napban.
Akkor kezdjük is az elején. Köztudomású ugyebár, hogy megdöglött a Sanyi... Ennek apropójából kissé módosítanunk kellett az utazásunkon, tehát öten zsúfolódtunk be egy Golf IV-be. (kiköpött mása a miénknek, de ellentétben azzal, emez működik).
Két régi-új fővel gazdagodott a csapat, csak a rend kedvéért: Bibó, az apró termetű hölgyemény, aki szereti a sört, viszont az ajtókat nem (lásd később) és Néger, aki nem iszik (ez ebben a csapatban azért hátrány), és sofőr, bár nagyon nem szeretett volna az lenni, ezen felül négy és fél percnél többet nem bír megmaradni egy helyben. Alapvetően ideges természet, de néha azért elereszti magát.
Szóval így indultunk neki, - Krűgeréket már az M2 Dunakeszi lehajtónál elhagytuk - és egy apró technikai malőrt követően - Néger hitt a GPS-nek, én nem, s mivel előttem nem volt kormány így Agárdnál (!!!) értük el az M7-es autópályát. Innen következett egy viszonylag csendesebb szakasz, mindössze a rádió romlott el az időjárás mellé, úgyhogy nálunk semmi extra. Az első izgalmas megállónk a magyar-horvát határ volt, ahol a horvát határőrnő (minő alliteráció) kedélyes mosollyal úgy állított minket félre ahogy illik. Volt itt kérem minden, mi szem szájnak ingere - zsebből kipakolás, táskanyitogatás-beletúrás, de ott vettek vissza a horvát határ dőre őrei, amikor Bibó kockás bőröndjét kinyitva négy doboz sör és két üveg jéger vigyorgott rá, akkor nála is elszakadt a cérna. Megkérdezte, hogy - idézem - kóla nyista?! Na utána már nem serénykedtek annyira (könnyünk fojt a röhögéstől, pláne, hogy időközben Krűgerék minden teketória nélkül átjutottak és ujjal mutogatva röhögtek rajtunk) így szabadon beléphettünk déli szomszédainkhoz.
Pár órás hegyes-erdős autópályán, majd egy lélegzetelállító szerpentinen (az autó 75 lovának is majd' elakadt a lélegzete) megérkeztünk Novi Vinodolski faluba. A helyi idegenforgalmi irodát viszonylag zökkenőmentesen megtaláltuk, azonban itt derült ki a búking pont kom (nehogy reklám legyen) turpissága, mivel - bár én kértem - a két apartman két külön épületben leledzett - az egyik a parttól egy köpésre, másik a falu másik végén. No komment, hiszen ilyenkor az egyszeri turista hőbörög kettőt és belenyugszik - reális...
Mindegy, bepattantunk az autókba és az irodás maca után konvojilag elindultunk a szállások felé. Itt jegyezném meg, hogy sok helyen olvastuk, de tapasztaltuk is, hogy a horvát nem egy ideges népség, pl. Zágráb után egy parkolóban kb. 300 métert mentünk egyesben egy fickó mögött, aki nem zavartatta magát, hogy a bekötőúton sétál. Szóval nem aggódnak, nem sietnek, és feltűnt, mikor nekiálltunk követni a macát, hogy indexelni sem nagyon indexelnek - Négernél ez ki is verte a biztosítékot - rá még nem ragadt rá a horvát mentalitás. Mindegy, sikerült kisebb-nagyobb akadályok - pl. útkereszteződések közepén való parkolás - elfoglalnia mindenkinek a szállást. A miénk (Marika-Bibó-Néger-Törpe-Én) egy domb(hegy?)oldalban volt, remek kilátással a tengerre, két bazinagy, egy kisebb szobával, konyhával, étkezővel, fürdővel és egy kb. 40m2-es fedett terasszal - szóval jó választásnak bizonyult. Volt ott minden - kávéfőző, serpenyő (később Krűgerék lenyúlták, de visszahozták), söröspoharak, és... Csipeszek (ennek később lesz jelentősége)
Szóval pikk-pakk berendezkedtünk, bevertük a welcome söreinket és megindultunk a tengerpartra. Ekkorra még nem terveztünk fürdést, csak egy lábáztatást, hogy milyen is a víz, azonban a nagy szélnek hála vagy kétméteres hullámok voltak és Törpét, Négert és Bibót a lábmártás alatt be is terítette egy helyi minicunami. A strand egyébként nagyon korrekt - van betonos valamint kavicsos része, a víz nagyon tiszta és maga a tenger alja (feneke, ha így jobban tetszik) homokos, nyaralók vannak, de nem tömegnyomorilag.
Krűgerék átjöttek a teraszunk végett (az övék nem volt akkora he-he) és a gyermekek sivalkodó játékában a háziúrnál az verte ki a biztosítékot, amikor Armand nekiállt a csipeszeit (a sztenderd műanyag bizbaszok) dobálni - na erre feljött és hőbörgött vagy két percig - nehéz volt röhögés nélkül kibírni.
Miután Krűgerék a gyerekekkel fellőtték a pizsamacsillagot úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a partra (beach by night üzemmódban) és elfogyasztunk ott egy sert kaja előtt. Na itt jött egy olyan, amiről úgy gondoltuk nem is lesz - kb. a második korty sör és negyedik fotó után elkezdett amúgy Slayerkoncertesen dörögni és rá másfél percre elkezdett szakadni az eső. A függönyszerű égi áldástól (1. elázás) egy árkád alá menekültünk, majd - mivel mindjárt csendesedik - elindultunk kajálni. Persze megint hülyére áztunk. (2.) Eztán gyors kajarendelés elvitelre (két kétszemélyes tál összesen 6 dobozban) majd kedélyes kocogás a horvát esős éjszakában (3., de ez már hülyéreázás) - utána fél1-kor halas-rákos-polipos-sülthúsos zabálás a fedett teraszon - egész jó nap.
A másnapra betervezett bícselést mi később kezdtük meg (kaptunk kikészítve majdnem-kávét is, Törpének ismét köszi) de az idő remek volt a tengerben fürdőzésre. Törpe bemutatta a balta nyél nélkül úszószámát (ahogy szokta), aztán valami egészen szokatlan következett: ejtőernyőzés (ha így jobban tetszik: Parasailing). Törpe ugyanis Tunéziában már akart repülni ilyen motorcsónak vontatta ejtőernyővel, de akkor felülkerekedett rajta a sóherebbik éne - most viszont nekiindult - hát, mit ne mondjak vicces látvány volt...
Délután felcihelődést követően mindössze Krűgerékig jutottunk, ugyanis elkezdett szakadni az eső (4.). Egy óra múlva untuk meg a sörözéses várakozást, így a "lassan csillapodik"-esőben hazacaplattunk (5.) majd bevertünk egy sziesztát (ja, tengerparton jó sörözni a tűző napon) majd ismét jöttek Krűgerék sörözős-jégerezős-gyerekfárasztós (szerintünk csak ezért jöttek fel a domboldalon, hogy lefárasszuk az ifjúságot) estére, azonban mint nagypapa aranyórájára, úgy vigyáztunk a csipeszekre. Nonehogymá...
Eztán vacsora, ezúttal beülős figurában persze ez sem ment simán: sikerült egy olyan éttermet kifogni, ahol az étlap három nyelvből állt: horvát-olasz-német. Köszi. Pincér: no angol. Köszi... Mindenesetre a Bibó-Törpe páros biztosra ment a halas-tengeriherkentyűs tállal, mi Négerrel hárman vakon repültünk a frissensült-szakaszban (belenyúltunk szerencsésen) - majd egy ajándék snapszot követően visszamentünk a szállásra (MEGÁZÁS NÉLKÜL!!!) - no itt még gondoltuk sörözünk/beszélgettünk, ám valahol 00:15 fele kijött a háziúr és vadul elkezdte mutogatni az óráját meg horvátul magyarázni - köszi... Nem rúgtunk be, nem hánytunk le a teraszról, sőt aznap még a csipeszeit sem vegzáltuk (bár magyarul megfenyegettük vele) mégis pampogott egy sort. Röhej...
Másnap mi későnkelők a csapat hiányában, az eltűnő/feltűnő viharfelhők fotózásával töltöttük a délelőttöt, a többiek szuvenírvásárlással serénykedtek, ám hazafele...nem fogjátok kitalálni... megáztak (6.) - persze a rutinosabbak az eső elől kocsmába menekültek. Délután a férfiosztag felderítés és élelem/italszerzés ürügyén legrasszált a strandra, ahol örömmel láttuk, hogy kezd strandidő lenni - úgy három fele le is vonult a derékhad nem a betonos, hanem a kavicsos tengerpartra. Ez csak azért izgalmas, mivel Marika meg szerénységem óvatosságból edzőcipőben közlekedtünk - azaz volna, mivel a kavicsot már mosta a tenger, így kénytelenek voltunk mezítláb mászkálni a szúrós köveken. Köszi, grátisz akupunktúra. Viszont a tengerparti lazázásba gondoltuk színt viszünk, van ugyanis a tengerben egy kvázi-stég, amolyan alulméretezett olajfúrótorony olaj meg fúró nélkül. Nos ezt már nézegettük Négerrel egy ideje, és úgy döntöttünk, megpróbálunk ugrani róla (mások is hódoltak eme nemes szenvedélynek). Szóval beúsztunk és... nos én az alsó platformról tesztugrottam (tengerszint felett 2 méter) ám éreztem hogy a golyóim a torkomban kötnek ki, zabszem pedig... nos nem annyira fért volna. De mivel külföldön mindig nagy pofám van, irány a 2. szintre - ez bő 6 méterre van a tengerszinttől. Kb. negyed órás kotlás, idétlenkedés térdremegés (ezalatt Néger 3-at ugrott, az utolsónál kissé para volt, hogy feljött egy darab szandál a víz alól a benne lévő személy nélkül) után végre rászántam magam egy zuhanásra - megrázó volt mit ne mondjak, de siker... Az persze már a parton derült ki, hogy a többiek a tökölést elunva az ugrás pillanatában már nem fotóztak... Köszi... Második kör nincs.
Az esti jéger/sör/gyerekfárasztás triumvirátust egy vacsorával fejeltük meg (itt volt Marika legjobb választása a tintahallal töltött polip) majd felkészültünk a másnapi objektumelhagyásra.
Reggel - mi másra - zuhogó esőre ébredtünk. Kiörvendeztük magunkat, hogy a törölközöink egész éjjel áztak, majd az esőben bepakolást követően (7. egyben utolsó elázás) 8-kor könnyes szemmel (valamint 1 darab eltulajdonított csipesszel! :)) elhagytuk Novi Vinodolskit.
Summa summárum remekül sikerült a dolog, javaslom a Diósdrockercsapatnak jövő évi terveink közé felvenni, jó a kaja, nincs messze, olcsó a sör, szép a vidék, igazán remek hely!
UPDATE 1 : Noigen, említettem az elején, hogy Bibó nem szereti az ajtókat. Ez kimaradt a búcsúestéből, viszont megígértette, hogy nem meséljük el senkinek... A teraszajtó... a tiszta üve.... ááá, nem lehet! :)
UPDATE 2: Itten meg lehet tekinteni pár fotót, amit készítettünk!
