Mi itten politikával ugyan nem foglalkozunk, legalábbis a magyarral nem, viszont ezt a témát egyszerűen nem tudom kihagyni: :)
Forrás: HVG, idézet következik, kicsit rövidítve:
"Mint az izlandi rádió vasárnap jelentette, a népszerű televíziós komikus, Jón Gnarr protestpártja a szombati szavazáson 34,7 százalékot szerzett, és így 6 képviselőt küldhet a 15 tagú fővárosi tanácsba, vagyis az övé lesz a legnagyobb frakció az eddig a konzervatívok és szociáldemokraták által uralt önkormányzati testületben.
Gnarr még a választás éjszakáján közölte, hogy igényt tart a főpolgármesteri tisztségre.
A humorista egyebek között ingyenes törülközőket ígért az összes fürdőben, egy jegesmedvét a reykjavíki állatkertnek, továbbá Disneylandet a főváros Vatnsmyri repülőterén. Igaz, azt is elmondta a választási kampányban, hogy más pártoknál többet ígérhet, mivel egyetlen választási ígéretét sem fogja betartani. A párt tagjai a kampányban nyíltan hirdették megvesztegethetőségüket. A pártban ismert művészek és más közismert izlandi személyiségek is dolgoznak.
Gnarr és társai, köztük egy volt popsztár és egy háziasszony a YouTube videomegosztó oldalon Tina Turner Simply The Best című slágerének kampányukhoz igazított szövegváltozatával agitáltak a "viccpárt" mellett, a helyi kampánytémák, az elcsépelt szófordulatok és a politikai szakzsargon kigúnyolását tűzve zászlajukra.
Ám Gnarr szerint pártja mindezek ellenére megalakulása napja óta teljesen komoly. Kampányát ökológiai témákra építette, és izlandi politikusokat és bankárokat leplezett le, akik "romba döntötték az izlandi gazdaságot".
Jóhanna Sigurdardóttir szociáldemokrata miniszterelnök "sokknak" minősítette a helyhatósági választások eredményét, amelynek szerinte nagy hatása lesz a jövőbeni politikai párbeszédre Izlandon. Emellett úgy vélte, hogy a mostani helyhatósági választások a végét jelentik az eddigi "négypártrendszernek" Izlandon."
Na, ezeknek az izlandiak vevők a poénra :) Most ezek után Izlandnak vagy nagyon jó lesz, vagy nagyon rossz. Lehet, hogy a vulkáni hamu rászállt az agyukra :)
Mindenesetre, ha Hofi Géza anno ezt az országot akár viccből is kormányozni akarta volna, én is biztos rá szavaztam volna... ehelyett a mapetsó helyett, ami évtizedek óta megy ebben az országban (és ez szigorúan pártfüggetlen megnyilvánulásom volt!!!).
É.