Kedves Mindenki!
Megérkeztünk a hétvégi Hegytúránkról és az természetes, hogy részletesen be is számoljunk arról, hogy mik is történtek velünk. (volt egy s más, bár a teljesség igénye nélkül igyekszem leírni köszönhetően annak, hogy azért fogyasztottunk néminemű seritalt (és egyebeket is)...) Remélem átérzitek, hogy szemeitek, füleitek és torkaitok voltunk!
Notehát kezdjük az elején. Kilenc órára mindenki megérkezett Dunakeszire (Marika ugye alapból ottan lakik velem egyetemben (illetve lakásban), Törpét a helyi restiben egy pohár ser mellett találtuk, Zsolti és Tomi két külön irányból szinte egyszerre érkeztek meg), vagy ahogy Törpe hívja, Dumakeszire. Igen, még Tomika is kitalált Csepelországból, úgyhogy útunk első lépcsője sikeresnek mondható. Édesanyám jóvoltából úti ellátmányt is kaptunk pogácsailag, majd úgy 10:00-kor sikerült elindulni jó nagy lendülettel.
Létszám egyben: 5 fő. (ennek folyamatosan van jelentősége)
Na a fenti lendület mindössze az M3-as Hatvan-keleti kijáratáig tartott, ugyanis a Golfunknak itt lett elege a három jómadárból a hátsó ülésen, ami mindösszesen 55 km-nyi távolságot jelent.
Itt a társaság több okból is pánikba esett:
1. Nem jutunk le Hegyaljára időben.
2. Nem jutunk le egyáltalán Hegyaljára.
3. Elromlott az autó.
4. Ami kb. 5 perccel előtte áldás volt (hogy mindenki dolgozik csak mi nem) átokká vált (aki tudott volna jönni vontatni dolgozott)
5. EGY SÖRÜNK VOLT.
Szerencsénkre sikerült találni valakit, aki nem dolgozott (Csicsó Lacinak ezúton is ezer köszönöet) így szegény Lackót pont akkor hívtuk fel, amikor az ebéd előtti vilmoskörtét ízlelgette a nyelvén. Sebaj, jön...
A mi említett sörünk persze villámgyorsan elfogyott (ezalatt jelent meg egy autómentő, akit történetesen Kovács Lászlónak hívtak, bár ez kedvezményt nem jelentett így elhajtottuk) és mivel szomjasak is voltunk, unatkoztunk is, kiálltam az út mellé egy házilag eszkábált "Hideg sört veszünk" feliratos táblával - a hatás a vigyorgó autósoknál instant siker volt (egyikük meg is állt, hogy söre nincs, de segítene).
Végül ser nélkül megérkezett Lackó, és egy kedélyes vontatással (itt szúrnám be, hogy szervókormányos és -fékes autónál kissé hendikeppes a vontatás, bal combra és bicepszre gyúrtam rendesen) megérkeztünk Szadára. Itt egy rövid tanakodást követően (bár volt olyan variáns is, hogy sátorozzunk ott, de a Slayer nélkül ez ugyebár nehezen elképzelhető) Édesanyám Matizát Lackó vette magához, mi Lackó Mazdáját, a Golfot pedig a helyi pázsit ölelte körbe.
Csapó kettő, ezúttal a mazdával lényegesen jobb teljesítményre kapcsolva (az első benzinkútnál sikerült beszerezni az áhított söröket - pontosabban a díszes társaság rám való tekintettel a "víz" fedőnéven emlegetett italokat - és úgy fél5 magasságában meg is érkeztünk Tokajba.
A parkolóvadászat eléggé hosszúra nyúlt, a fesztivált gyakorlatilag szabad parkolóhely után vadászva körbeautóztuk, mire kit szúrt ki Marika?! Na kit?! Hát persze, hogy a Flekyt. A kötelező örömködést követően, megkérdeztük, "Te, hol lehet itt parkolni?" - a válasz egy balra mutató mozdulattal: "Itt!" Igaza volt, az a vicc. Szóval sátor felverve, Krisztáék összeszedve, autó letéve, Tokaji városlátogatás a kései időpont végett kilőve, tehát elmentünk sörözni.
Létszám: 8 fő.
Na itt kezdődtek azok a részek, amelyeket már utólag nehézkesebb összerakni. Az Akela-Dalraida-Korpiklaani hármasból kinek mi esett ki (Akela, illetve az ezalatt zenélő Depresszió a két Gráciának (Marika/Kriszta) és Zsoltinak még megvan mindenkinek. Flekyt itt az első rövidespultnál tett látogatásnál elvesztettük.
Létszám: 7 fő.
A Dalriada jó hangulatú koncertet adott, mialatt mi mindenféle fakultatív programokkal szórakoztattuk magunkat, úgy, mint Laci fejensörtegyensúlyozós magánszáma, Tomi két női mell közül sörivása, stb., majd ezután következett jött az igyunk egy royalt/jégert/HP-t, úgyhogy kellően szétzilálódtunk már mire a Korpi a rájátszásba került. Törpét és Krisztáékat valahol itt veszejtettük el.
Létszám: 4 fő.
Korpi röviden: lelkesek voltak, azonban feltünően rosszul szólt, Hittavainen mester hiányzott, valamint viszonylag szerencsétlenül választották a nótákat, az Uckon Wacka-ra helyezték a hangsúlyt, ami szerintem nem fesztivál-kompatibilis, az 50-50% az új/besztof műsor megoszlásában szerintem kevéske, de ettől függetlenül helyszínen jó volt.
A koncerten valahol az Iron Fist környékén Törpét is elvesztettük.
Létszám: 3 fő.
Korpit követően egy seritallal felvértezve magam otthagytam a Bill Mesterre váró sereget (Marikát és Zsoltit) és bevetettem magam a sürejébe, ahogy itt vidéken mondják.
A Slayerre nincsenek szavak: a hangzás bivaly volt, a tömeg nagy, Arayáék nem szaroztak, átvezető szövegek nélkül tolták végig a Show-t, a Seasons magasságára megérkeztek is a csattogó villámok (amiket én már előrevetítettem a napon többször is, bár mindenki kiröhögött) és az Angel Of Death-nél már függönyszerűen áztatott minket az eső. Hangulatból csillagos ötös volt, bár mivel a víz már a kontrolládákat mosta és az áram is el-elmászott, így a kötelező rájátszás program (Black Magic/South Of Heaven/Raining Blood) elmaradt, mégis hibátlan volt.
Na ezután kb. egy órán keresztül próbáltam a szétszéledt csapatot összetelefonálni (Marika GPS meghatározása volt a legkomolyabb, hogy hol van: "Itt, ahol esik rám az eső")
Létszám: (technikailag) 0 fő.
Hajnali fél 2-re sikerült legalább Tomit és Marikát összeszedni, a többiek valahol szanaszét, de én ekkor borultam fel... Nemhiába vezetek...
Másnap, másnap volt, így kelvén Törppel fél8 fele elvonultunk kávézni, mialatt a (mint később kiderült) kassai sátorszomszédok konstatálták, hogy kirabolták őket (nem mi voltunk) és mikor visszaértünk a mérgüket vodkába kezdték fojtani. Mindenki lassan felkelt (kétpercenként rohangáltam kávéért a büfé/sátor tengelyen, mert egyszerre felkelni ugyebár luxus) és a bátrabbak (Zsolti/Törpe) megkóstolhatták a szlovák srácok (ezúton is üzenem, köszi az aggodalmat, sikeresen hazaértünk, bár tuti100, hogy nem olvassák a blogot) vodkáját, később Tomika is (akinek voltak rémült pillanatai reggel, hiszen a sátorból hívott fel, hogy kéne neki váltás gatya, mivel gyanúsak a foltok...) belelkesült - a vége persze az volt, hogy masszív sör/vodka/hubertus kombókat követően valamikor fél1-1 fele sikerült könnyes búcsút venni az időközben befutó Krisztáéktól. (Flekyt már nem leltünk, még pénteken túlfűtött optimizmusával az 05:55 (IGEN A HAJNALI) IC-re vett egy jegyet közel lemerült mobiltelefon (ébresztő+taxihívás reggel az igazi kihívás) mellé)
Létszám: 7 majd 5 fő.
Innen már lelassultak a fesztiválozók és az események, az egész banda (persze engem leszámítva) végigaludta a hazautat. Nálunk még akadt egy kis pánik a lakáskulcs lokalizálása környékén, de ez is viszonylag hamar megoldódott, majd ezt persze le kellett öblíteni egy jófajta seritallal.
Tomikát feltettük a vonatra (hölgyekkel és üvegekkel óhajtott közelebbi ismeretséget kötni Agárdon egy Neoton Família koncert keretein belül/kívül) majd mi megindultunk egy szülinappal kombinált házavató mulatságba. De ez már egy másik történet....
